• Csavarhúzók

    Azon szerszámok gyűjtőhelye ez a kategória, amely talán a legsűrűbben használtak egyike. Állítom, mindezt annak fényében, hogy a csavarhúzókkal kapcsolatban semmilyen megcáfolhatatlan felmérés, tudomásunk szerint, nem született. Nem készült ilyen típusú értekezés sem hazai, sem angol tudós csoportok tollából. De, ha foglalkozott is bárki, az előzőekben említett állításnak az igazolásával, vagy cáfolásával, és írt róla egy reprezentatívnak hívott felmérést, nem gondolom, hogy a kutatását követően más eredményre jutott volna, mint mi a sokéves tapasztalatunkban. Vissza emlékezve az elmúlt időszakra, csak pár évtized telt el azóta, mikor még a mesteremberek képesek voltak mindent megszerelni a ládájukban fellelhető egy, de nagyon spéci, személyre szabott csavarhúzójukkal. És akkor nem is nagyon kellett nekik több. Az elmúlt években, a szerszámokban és kötőelemekben történt evolúció, a csavarhúzóknál is nyomon követhető, ph, pz, hornyos, imbusz, torx és dugó fejkiképzésű, és ezeken belül is megszámolhatatlan méretválaszték megtalálható már közöttük.

  • Fogók

    A fogók kategóriájában található szerszámok fontosságuk szempontjából, idézőjelesen ugyan, de a legnagyobb konkurenciái a csavarhúzóknak, hiszen, ahogy a csavarhúzók, úgy ezek a szerszámok sem hiányozhatnak, még a legalapvetőbb szerszámkészletekből sem. Ami egy dologban, talán mégis kicsit értékesebbé teszi a fogókat a csavarhúzókkal szemben az az, hogy nemlétük, mikor a szerelési munkánkat végeznénk, nagyon alkalmas arra, hogy negatívan befolyásolja aznapi hangulatunkat. Olyannyira, hogy szélsőséges esetben, ez azt is jelentheti, hogy a megfelelő fogó hiányában kénytelen, kedvetlen, a legnagyobb sajnálatunkra, de be kell, hogy fejeznünk az addig elkezdett munkánkat. Legalább is addig, amíg nem kerül ama fogó pótlásra.

  • Csillagkulcsok és villáskulcsok

    A villáskulcs nevének születése teljes mértékben érthető. Kialakítása, kis fantáziával egy kétágú villára hajaz és kötőelemek megnyitására és összerögzítésére szolgál. Ezzel szerintem még nincs is semmi gond. De csillagkulcs? A nevének második fele úgy, mint a villáskulcsnál teljesen jól értelmezhető, de mi adhatta a névalkotónak az ötletet a nevének az első felére. Úgy gondolom, ehhez már egy kicsit nagyobb fantáziára lehetett szükségük. Persze tudom én, hogy ez csak szőrszálhasogatás, de ennyi erővel akár hívhatnánk őket hexagon-kulcsoknak, vagy sokszögkulcsoknak, vagy ami még ezeknél is találóbb méhsejtkulcsoknak. Akár így, akár úgy a lényeg az, hogy ezen kategóriában a fent említett villás- és csillagkulcsok szerepelnek, és ezek különböző változatai.

  • Dugókulcsok

    Nehéz nem elkomolytalankodni ezt a kategóriát, a nevéből adódó egyértelmű utalás miatt, mert közhelyes vagy vulgáris lenne és ezért, mi ezt nem is tesszük meg. De, ugyancsak nehéz, szó nélkül elmenni amellett, hogy a dugókulcs készletekben megtalálható dugófejek, olyan szemet gyönyörködtetően tudnak rendeződni a tartójukban, katonás tornasorban, akár a fényes páncélú sci-fi matrjoskák. Hogy, a lényegről is szó essen, itt, ebben a kategóriában lehetőségünk van a dugókulcs készletek kiválasztása mellett, a meglévő készleteink pótlására is, ha esetleg hiányzik belőlük egy, vagy több 6-lapú, vagy 12-lapú dugófej, vagy a dugófejek meghajtására szolgáló toldószár, hajtószár, vagy egy ilyen-olyan kialakítású, méretű racsnis-kulcs.

  • Imbuszkulcsok

    Az imbuszkulcs azon speciális kulcsok egyike, amelyet, neve alapján kevesen ismernek, de mégis sok ember kezében előfordult már. Köszönhető mindez annak, hogy már sokan álltunk, még ha csak egy rövid időre is, szándékunk ellenére, egy neves és jól ismert, svéd bútorgyártó alkalmazásában, egy szekrény, egy polc vagy mindkét bútorfajta összerakása erejéig. A kategória tartalmaz rövid, hosszított, hagyományos, gömbfejű és T-szár kialakítású imbuszkulcsokat, colos és metrikus csavarokhoz, és mindezeket készletekben is.

  • Bitek

    Közvetlen a holdról jött gondolat inspirálta ennek a kategóriának az egyik mottóját, amely a következőre sikeredett. Apró szerszám egy munkában, de hatalmas segítség, ha valaki komolyan veszi a csavargatást. Amennyiben, egy a földről jött ihlet szülte szlogenre is szükségünk lenne ehhez a termékcsoporthoz, akkor azt mondhatnánk, ugyancsak egy újabb átdolgozás folyománya képen, hogy kicsi a Bit de erős. Mind a két kijelentés igaz azokra a behajtóhegyekre, amelyek különböző kialakításban és méretben felsorakoznak az itt megtalálható listában.

  • Jelölők, kiütők és lyukasztók

    Bár nem volt tudatos döntés, hogy ennek a kategóriának a szereplői milyen összefüggés alapján követik majd egymást, de így utólag nézve a sorrendjüket, Sigmund Freud észjárását sikerült felfedezni benne. És ez a logika, kellő komolysággal kezelve, a következő. A kategóriát összefoglaló jellemzők neveit, az emberi élet három meghatározó ciklusával lehet összefügésbe hozni. Az első a jelölés. Szerintem sokunknak van emléke, vagy ismerősöktől hallott olyan története, amely egy kicsiny gyermekről szól, ki a szoba falát választotta ki rajza vászonjának, és jobb esetben egy ceruzát festőszerszámának és ezen eszközök használatával próbálta kifejezni érzéseit. Ezen alkotások mindegyike, minden esetben, mély hatást gyakorol azon személyre, vagy személyekre, akik felfedezik eme remekműveket. Az életünk második szakaszában legtöbbünk megismerkedik a kategória következő szereplőjével, a kiütő eszközökkel, persze csak szimbolikusan és még mindig, Freud szellemében. Ezeket az eszközöket hangulatunk fokozására, vagy bánatunk elűzésére szoktuk segítségül hívni. Sokéves gyakorlással szerzett rutinnak köszönhetően, egyre könnyebben sikerül elkerülnünk azt, hogy megvalósítsák rajtunk céljukat és ko-val kiütve a földre küldjenek bennünket. A kategória harmadik csoportjának szimbolikája, a nevében rejlő obszcén felhang nyilvánvalósága miatt, nem igényel magyarázatot, ezért, annak értekezésébe, remélem csak kevesek sajnálatára, nem is bonyolódunk bele.

  • Mérőszerszámok

    Nem mondok újdonságot akkor, ha azt állítom, hogy minden, ami a munkánk közben körbevesz, legyen az szerszám, kötőelem, vagy egyéb más eszköz, mind-mind egy dologban megegyezik. Megegyezik abban, hogy van olyan paramétere, amely lemérhető. Mérhető esetleg a súlya, a kiterjesztése, ezen belül is a hossza, vagy megmérhető egyéb más tulajdonsága, mint a feszültsége, áramerőssége vagy az ellenállása. És, nem csak, hogy mérhető adatokkal tudnak szolgálni, de a pontos mérés, a minőségi munkánk elkerülhetetlen és nagyon-nagyon fontos része kell, hogy legyen. Ehhez ad segítséget ez a kategória, a benne szereplő mérőszalagokkal, tolómérőkkel, vízmértékekkel, slag-vízmértékekkel, multiméterekkel és még sok más egyéb mérőeszközzel.

  • Építőipari szerszámok

    A modern kor kőművesei, részben, de nem egészben, módosították azon tradíciójukat, hogy szüzeket, vagy asszonyokat falaznak az épülő ház falai közé. Mostanra már a szerencsét hozó hölgyek helyet, saját kőműves szerszámaikkal erősítik meg az épített házak szerkezeteit, melyeket a munkájuk folyamán hagynak, hol a betonalapnak ásott gödörben, hol magába a betonba. Bár hallottunk már olyan esetet is, mikor a tető szerkezetébe került beépítésre egy, az elvesztése után órákig keresett ácskalapács, melyből, a munka akkori állásáig, már a második lett felhasználva. Ebben a kategóriában olyan szerszámok szerepelnek, a már említett kalapácsok mellett, mint a simítók, burkoló szerszámok, csákányok, ecsetek, festékkaparók (spaklik), keverőszárak, habarcsvödrök és habarcsládák.

  • Készletek és egyéb szerszámok

    Valószínű a nők túlnyomó része nem fog egyet érteni velem a következővel, hogy egy jól felszerelt szerszámkészlet tulajdonlása nagyon macsó dolog tud lenni, de mi férfiak tudjuk, hogy bizony, nagyon is az. Jó érzés az a bizonyosság, hogy bármilyen problémával is kerülünk szembe a háztartásunkban vagy a műhelyünkben, minden egyes feladatra megvan a megfelelő szerszámunk, amellyel a leghatékonyabban el tudjuk végezni az adott munkafolyamatot. Persze akadnak itt meghatározott munkákra összeállított készlete is, és a készletek mellett még sok más olyan szerszám, ami nem sorolható egyedi főkategóriába.

  • Szerszámgépek

    Hála az égnek, mára már a legtöbb munkafolyamatot gépekkel is ki lehet váltani, megkönnyítve a munkánk elvégzését. Ennek köszönhetőleg az ebben a kategóriában szereplő csavarbehajtók, fúrógépek, sarokcsiszolók, körfűrészek és egyéb szerszámgépek mindegyike egy meglehetősen jó alternatívát nyújt a felesleges izzadság ellen. Az itt szereplő termékekre is igaz az a közmondás, hogy a kevesebb néha több. Érdemes a szerszámgép kiválasztása előtt, akár többször is átgondolni annak jövőbeli célját, hogy a számunkra legmegfelelőbb gépet tudjuk választani. Például, egy sarokcsiszolónál, ez azt is jelentheti, hogy egy feleslegesen nagy teljesítményű gép kiválasztása esetén, ahol a teljesítmény növelése nagyobb tömeggel is párosul, a szerszámgépet használó ember, az egész napos munkavégzés követően, csúnyán kikészítheti saját csuklóját.

TERMÉKEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN:

Kéziszerszám

Kéziszerszámok barkács és ipari felhasználásra.

1-23-ig Össz.: 2491

/ oldal
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5

Rács  Lista 

Csökkenő irány beállítása

1-23-ig Össz.: 2491

/ oldal
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5

Rács  Lista 

Csökkenő irány beállítása